Menü Bezárás

Tankert és a Föld napja – április 22.

Iskolánk a 2020-21-es tanévben pályázaton nyert összegből tankertet hozott létre, melyet Örökös Ökoiskola révén az Öko munkaközösség nagy várakozással fogadott, és remek lehetőségként tekint rá mint a diákok környezeti nevelésének egyik legfontosabb területére.

Az iskolakerti tevékenység, a kertészeti ismereteken túl, magába foglalja környezetünk megóvásának és helyes használatának mintáit, az együtt munkálkodás örömét.
Azon felül, hogy a természetes környezet körfolyamatainak bemutatására, átélésre ad lehetőséget, az ökológiai szemléletformálásban is jelentős szerepe van.

Ősszel elkezdődött a tankert tervezése, kivitelezése, a haszonnövények vetőmagjainak beszerzése és a kerti szerszámok és eszközök megvásárlása. Tavaszra készen állt, hogy az első kerti munkálatokat elkezdhessük.
Ez nem is eshetett jobb időpontra, mint április 22-ére, a Föld napjára!
Harmadik osztályos tanulókkal környezetismeret óra keretében elültettük azokat a magokat, amelyek az időjárási körülményekhez igazodva szabadfölbe vethetők: retek, saláta, borsó, hagyma, répafélék.
Márciusban a paradicsom és paprika magjait tejfölös poharakba ültettük, a cseperedő palánták várják a melegebb időt, hogy végre ők is a kertbe kerülhessenek.

Egyelőre az alsó tagozatos diákok veteményeznek, de később a felső tagozatos tanulók is bekapcsolódnak az iskolakert aktuális munkálataiba.
Az új iskolakertben a diákok elsajátíthatják a zöldség- és fűszernövények palántázását, gondozását, hasznosítását, mellyel szeretnénk felkelteni az igényüket az egészséges, saját termesztésű élelmiszerek iránt, így erősítve bennük az öko-tudatos szemléletet.

Köszönjük András Károly kertészmérnöknek az iskola tankertjének kialakításához nyújtott szakmai segítségét.

Velladics Barbara
Öko munkaközösség-vezető