Menü Bezárás

Újabb beruházás intézményünk udvarán

Intézményünk aszfaltos udvarának egy része napvitorlával történő árnyékolást kapott. Ezáltal szabadtéri iskolai rendezvényeink megvalósíthatósági körülményei jelentős mértékben javultak, hiszen akár az elsős tanulóink az évnyitón, akár pedig végzőseink a ballagáson árnyékos körülmények között foglalhatnak helyet.

Köszönjük Hatvani Zoltán és Timmel Ede képviselő urak támogatását, akiknek nagylelkű felajánlása lehetővé tette a beruházás megvalósítását, valamint a kivitelezési munkákat végző Kalocsai István úr segítségét!

Csébi András s.k.
igazgató