Menü Bezárás

Március idusa

Nemzetünk történelme Mohács óta bizonyosan a szabadság kivívásának folyamatos küzdelméről szól.

Nem volt ez másképp 1848-1849-ben sem.

Őrzőként kötelességünk mindent megtenni azért, hogy 1848. március 15. és mindaz, ami ezután következett, tartósan rögzüljön felnövekvő generációink tudatában.

Ebben a tanévben Winter Viktória tanárnő felkészítésében a 7.a osztály műsorával ünnepeltünk. A hetedikesek megemlékezéséhez csatlakozott a felsősök kamarakórusa Szabó Kristóf tanár úr vezetésével.

Előadásukat – amelyre mindannyian büszkén emlékezhetünk -, megtisztelte jelenlétével Márton Katalin asszony, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ Köznevelési Osztályának vezetője, Hatvani Zoltán képviselő úr, valamint vitéz Szelepcsényi Sándor úr, a Rákoskerti Polgári Kör elnöke.

Hagyományainkhoz híven ünnepünk zárásaként elhelyeztük emlékezésünk koszorúit az aulában található Kossuth-szobornál.

Csébi András

igazgató

0ae297a0-4353-4351-b643-7c1376c9249c