Menü Bezárás

A COVID-19 eljárásrend megváltozása

Tisztelt Szülők!

A Belügyminisztérium, illetve Budapest Főváros Kormányhivatala az elmúlt napokban módosította a Covid-19 okozta fertőzésekkel kapcsolatos eljárásrendet.

A módosított eljárásrend lényege a következő:

1. A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Kérem, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.

2. Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri megbetegedések, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt bemutatja, igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Ezen időszakban az érintett tanuló az otthona elhagyása nélkül, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási és számonkérési forma mellett részt vehet az oktatásban.

3. Ugyancsak igazolt hiányzásnak kell tekinteni, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára.

1. Igazoltan Covid-19 fertőzött tanuló esetében 7 nap karantén kötelezettség áll fenn. Az otthon tartózkodó tanuló esetében az intézmény gondoskodik az előrehaladáshoz szükséges információk (feldolgozott tananyag, illetve házi feladat) megküldéséről. Ebben az esetben az jelenléti oktatásba otthonról történő bekapcsolódásra van lehetőség.

2. Amennyiben a Covid-19 fertőzött személy az elkülönítés 4. napján már láztalan, tünetei megszűntek, akkor a tünetek kezdetétől számított 5. napon antigén gyorstesztet végeztethet, és annak negatív eredménye esetén az elkülönítés feloldható.

3. Az igazoltan Covid-19. fertőzött tanulóval szoros kapcsolatba került, fertőzésre gyanús tüneteket nem mutató tanuló az intézményt továbbra is látogathatja. Számára NINCS KARANTÉNKÖTELEZETTSÉG!! Ebben az esetben az ilyen tanuló 5 napig köteles maszkot viselni. Az 5 nap a szoros kontaktus időpontjától számít. Ez a rendelkezés teljes mértékben független attól, hogy a tanuló oltott-e vagy pedig oltatlan.

4. A Covid-19 fertőzött tanulóval vagy tanulókkal érintett osztályok esetében a jelenléti oktatás szerint történik a nevelés-oktatás.

5. Fontos tudni, hogy a fertőzött, illetve kontakt személyekkel kapcsolatos döntéseket továbbra is kizárólag a népegészségügyi feladatkörben eljáró kerületi/járási hivatal hozhat, az iskola NEM!

6. Az esedékes iskolai szűrővizsgálatok a megfelelő iskola-egészségügyi szabályok megtartása mellett meg fognak történni.

6. Kérem, hogy a fentiekkel kapcsolatosan csak a következő információs csatornák alapján tájékozódjanak:

www.kormany.hu, www.oktatas.hu, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapja,

Segítő együttműködésüket megköszönve:

Üdvözlettel:

Csébi András s.k.
intézményvezető