1920. június 4.
A nap, amely egyúttal tragikus, ugyanakkor a 2010-ben elfogadott törvény szellemében (nemzeti összetartozás) bizakodásra is okot adó.
Intézményünk is e kettősség jegyében emlékezett. Az első részben áttekintettük mindazt, mi is történt száznégy évvel ezelőtt. Nem feledve ugyanakkor azt a tényt, hogy valamivel több, mint száz esztendeje került vissza Magyarországhoz a békediktátum során elcsatolt Somoskőújfalu és Somoskő vára. Mindannyiunk számára felemelő érzés volt, amikor iskolai közösségünk elénekelte az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalát….
Emlékezésünket a rákoskerti Wass Albert-szobornál folytattuk, ahol a méltatlan sorsú költő életútjáról, verseiből hallgattunk meg. Iskolánk koszorújának elhelyezését követően zárásként közösen elénekeltük Himnuszunkat.
Csébi András
igazgató







